Óriás mókakocka, avagy egy elnyűtt párna új gúnyája

Nemrég beszámoltam egy kedves kis babajáték, a mókakocka készítéséről, ami annyira megtetszett, mind a végeredményt, mind a technikát illetően, hogy belevágtam az óriás változatba, immár a család felnőtt tagjai számára, amolyan babzsák fotel helyettesítő gyanánt. Persze az elkészítés igazán jó móka volt! Külön öröm, hogy nemcsak a maradék anyagokat sikerült megint fogyasztani, de egy régi, szóban már sokszor kidobásra ítélt párna életét is megmentettem.

Valahogy eddig minden lomtalanítást megúszott ez a sokat látott darab, valószínűleg, mert hatalmas, kényelmes és puha, olyan jól el lehet pihenni rajta. Az viszont tagadhatatlan, hogy esztétikai szempontból hagyott némi kívánnivalót maga után, nem éppen a lakás díszeként tartottuk számon. A mókakocka varrásakor vetődött fel bennem a gondolat, hogy a kisebb, leeső textilekből szatyorszám van még félretéve kreatív célokra – így a babaszobába készített holmik anyagából is -, gyártok hát egy új huzatot a párnára patchwork technikával, ami passzol a környezetéhez és eltakarja a kopottas belsőt. 

Lemértem a párnát, majd “mérnöki pontossággal” felvázoltam a szükséges darabok méretét és számát is.

Kivágtam és a megfelelő sorrendbe rendeztem őket, aztán soronként összevarrtam. Cikk-cakk öltéssel szegtem le csak, mivel látszani nem fog, de nem árt az erősítés és alkalmanként a mosás is igénybe veszi majd a széleket. 

Miután mindet összeillesztettem, levasaltam a varrásokat, hogy szép, egyenletes legyen a felület. Ezután az egész munkamenetet megismételtem az aljához és a tetejéhez. Menet közben határoztam el, hogy inkább hosszú távra tervezek, ezért két rétegből készítem el a huzatot, így remélhetőleg sokkal tartósabb és kezelhetőbb lesz. Belsőnek egy régi, foltos, de puha és erős anyagú terítőt használtam fel. Cikk-cakk öltéssel hozzávarrtam mindkét négyzetet, majd hasonlóan jártam el az oldalakat alkotó téglalapokkal is. Mivel ezekhez találtam megfelelő méretű anyagokat, itt mellőztem a patchwork technikát, hogy ne legyen túl vibráló az összkép.

A megfelelő oldalakat elkezdtem összevarrni a visszájáról, egyet kivéve, amit leszegtem mindkét felén. Ide – megfelelően hosszú cipzár hiányában – tépőzár került. Alig vártam, hogy felhúzhassam próbaképpen, mivel számtalanszor előfordult már, hogy valamit elszúrtam munka közben. Most szerencsére nem így történt, pontosan passzol, és azonnal megszerettük! Azt hiszem, legalább ugyanannyi évet nyertünk ennek megviselt kedvencnek, mint amennyit eddig velünk töltött, és nemhogy nem termeltünk hulladékot, de fel tudtunk használni kidobásra váró, másra már nem való anyagokat. Ha tetszett az ötlet, nézzetek körül ti is, mi az, aminek adhattok még egy második esélyt, mielőtt kidobjátok!

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük